Szép új világ

A mai bejegyzésben ismét az utópia/disztópia kategóriában kalandozunk: úti célunk Aldous Huxley klasszikusa, a Szép új világ. Akinek nem tetszett az 1984 erőszakon és félelmen alapuló diktatúrája, azt megnyugtatom, hogy itt pont az ellenkezőjét fogja kapni. Akinek viszont tetszett az 1984, mint kijózanító és elrettentő társadalmi jóslat, azt pedig azzal nyugtatom meg, hogy ez itt sem lesz másképp.

A fikció kategóriához hűen, itt is Spoiler warning! van érvényben az egész bejegyzés területén. Aki még nem olvasta, annak csak annyi a (szokásos) spoiler-mentes értékelésem, hogy olvassa el! Utána itt találkozunk.

Mondtam, hogy Spoiler warning? Ja igen? Akkor jó.

Mi történik?

Először is, hadd fessem meg nagy vonalakban a “szép új világ” távlati képét. Helyszínünk egy 25. század környéki London, ahol mindenki tökéletesen boldog; de csak mert mindenki tökéletesen birka. A genetikai manipuláción és az akár 96-os ikreken alapuló mesterséges ember-keltetéstől kezdve a hipnózis jellegű szerepkör kondicionáláson és általános drog kvótákon keresztül, egészen a tervezett elavulásig halálig – az élet minden egyes mozzanatát a kormány tartja a kezében. Isten helyett Ford-ot (mint a sorozatgyártás megálmodóját) és Freud-ot (mint a pszicho-manipuláció atyját) tisztelik, szigorú társadalmi kasztrendszert tartanak, személyes helikopterekkel röpködnek egyik szórakozástól a másikig, és bármiféle gátlás nélkül élik ki egymáson a szexuális vágyaikat. Minden szipi-szupi, nem?

Ebben a kontextusban találkozunk központi szereplőinkkel:

Bernard Marx egy kondicionálás szakértő az ember-keltetőben, elvileg a társadalom legfelső rétegéből, de valami genetikai mérnöki hiba miatt kevésbé tökéletes fizikummal – és ezzel együtt kevésbé vidám és társadalmilag elfogadható gondolatokkal. Nem vallja a “mindenki mindenkié” elvet; nem keres folyton társaságot; majdhogynem kisajátítani lenne kedve egy kiszemelt lányt. Akár a hősünk is lehetne az elnyomó rendszerrel szemben. Nem lesz; de lehetne.