Földünk kék zónái

Egy dokumentumfilmben már korábban is hallottam a kék zónákról, és rögtön tudtam, hogy erről még olvasnom kell. Gianni Pes és Michel Poulain korábbi, demográfiai kutatómunkája egy Szardíniai területről szólt, ahol kiemelkedően magas az idősek (azon belül is a 100 éves kort megértek, azaz centenáriusok) aránya. Külön megmaradt a poén, miszerint csak azért “kék zóna” a nevük, mert Poulain-éknél épp egy kék filctoll volt az adott pillanatban, amivel bejelölhették.

Erre a témára vetette rá magát Dan Buettner újságíró is, aki távoli helyek és érdekes témák feltárása közben akadt rá a jelenség Okinawa-i párjára. A kezdeti sikerek után egy National Geographic szponzoráció adta meg a kutatás kiszélesítésének, és sok különböző területről érkező szakértő együttműködésének esélyét (mondhatnám ugye, hogy interdiszciplináris módon, de hát miért riasztanám el szándékosan az olvasókat ilyen szavakkal). Ennek eredményeként született a Földünk kék zónái (ami magyarul “A ​hosszú élet oázisai” címet is viseli, de én szerettem volna közelebb maradni az eredeti “The Blue Zones”-hoz).

A könyv hangszíne szerintem egy kellemes arany középút a megbízhatatlanul bulvár és a szárazon tudományos között. Tartalmaz egyrészt egy csomó személyes történetet a megismert centenáriusokról, másrészt viszont statisztikai vizsgálódás is azokról az életkörülményekről, amik “gyanúsan sok” centenáriushoz vezetnek. A tartalom a következőképp alakul:

A hosszú élet titka A kék zónák: Szardínia Okinawa Amerika Costa Rica A saját kék zónánk

A hosszú élet titka

Mielőtt bármelyikünk is elkezdene az Örök fiatalság forrása™ után kutatni, gyorsan szögezzük le előre, hogy az idősödés kötelező. Buettner hasonlatával élve: csak gázpedál van, fékről pedig (egyelőre legalábbis) nem tudunk. Vagyis itt nem arról van szó, hogy lassítanánk, megállítanánk, és pláne nem visszafordítanánk az öregedést! Azt viszont megtehetjük, hogy nem tapossuk tökig a gázt, amivel egyes vélemények szerint akár 10, azaz tíz jó évet is nyerhetünk.