Édes Anna

Édes Anna

Az ember, akit nem látsz

Van valaki az életedben, akit nem látsz igazán. Nem azért, mert nincs ott. Ott van minden reggel. Ő hozza a csomagot a lépcsőházba, ő takarítja az irodát, mielőtt beérsz, ő készíti a kávét a sarki helyen, ő válaszol a chaten, amikor elakadsz egy rendeléssel. Tudod a keresztnevét, talán mosolyogsz is rá, talán borravalót is adsz. De ha holnap megkérdeznék tőled, mit szeret, mitől fél, kit veszített el tavaly, csak néznél magad elé. Nem azért, mert rossz ember vagy. Hanem mert sosem jutott eszedbe megkérdezni.

Kosztolányi Dezső száz évvel ezelőtt írt egy regényt erről az emberről. A főhőse egy cseléd, egy fiatal vidéki lány, aki egy budapesti úri házba kerül szolgálni. Olyan jól dolgozik, hogy az egész környék megirigyli a gazdáit. Csendes, tiszta, fáradhatatlan, soha nem panaszkodik. A tökéletes alkalmazott, akiről ma is azt mondanánk, hogy bárcsak lenne tíz ilyen. És a regény végén ez a lány fogja a konyhakést, és megöli mindkét gazdáját. Minden látható ok nélkül.

A legnagyobb kegyetlenség nem az, amikor bántanak, hanem amikor jól bánnak veled, miközben elfelejtik, hogy ember vagy. Ez a könyv erről szól. És bár 1919-es Budapesten játszódik, cselédekkel, miniszteri tanácsosokkal és egy letűnt világgal, valójában rólad szól. Arról, ahogy a beosztottaidra nézel. Arról, ahogy a futárra nézel. Arról, ahogy talán téged is néznek egy emelettel feljebb, a szervezeti ábrán.

Kosztolányit a kortársai a magyar próza egyik legnagyobb mesterének tartották, és nem ok nélkül. A Nyugat egyik alapító nemzedékéhez tartozott, és Thomas Mann a nyelv és a forma mintájaként emlegette. Ez a regény, amely először 1926-ban jelent meg folytatásokban, alig kétszáz oldalon akkora lélektani és társadalmi mélységet ér el, mint sok ezeroldalas mű. Nem azzal hat, hogy felemeli a hangját, hanem azzal, hogy lehalkítja. És épp ettől visszhangzik bennünk még napokkal az olvasás után is.