Diktátorok kézikönyve

Első ránézésre ritkán logikus, hogy a nyilvánvalóan korrupt, csaló, hazug, [illeszd ide a kedvenc negatív jelződet] politikusok hogy maradnak hatalmi pozícióban olyan sokáig. Hogy lehet egy erőforrásokban gazdag ország lakossága szegény? Hogy lehet egy rendszeres természeti csapások által sújtott terület felkészületlen az N+1-edik alkalommal is? Hogy kaphatnak egy gazdasági összeomlás során a milliomosok segélyt, amíg a kis cégek tönkremennek?

Az ilyen vezetőket és szituációkat szeretjük démonizálni, hogy aztán nyugodtan hihessük: mi nem tennénk ilyeneket. Pedig ha alánézünk, akkor vannak azért a politikának is szabályai, amiket a vezetőknek be kell tartaniuk. Sőt: mivel ezek általános “uralkodási szabályok”, ezért az üzleti, családi, vagy szinte bármilyen szervezeti életre vonatkoznak. És addig nem érthetjük meg (és pláne nem tehetjük “rendbe”) a hatalmi viszonyokat, amíg nem értjük a szabályokat. Úgyhogy ezekről tanulunk most egy kicsit Bruce Bueno de Mesquita és Alastair Smith – Diktátorok kézikönyve című könyve segítségével.

A tartalom a következőképp alakul:

A politika szabályai A szabályok megnyilvánulása: Hatalomra kerülés Hatalmon maradás Bevételek Kiadások Privát javak Külső segély Lázadás Háború És akkor mit lehet tenni?

A politika szabályai

Kezdjük ott, hogy a politikai szabályok egyáltalán nem bonyolultak – csak enyhén más megvilágításba kell helyeznünk az egész világképünket. A politika a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól. Ennyi. Tényleg.

A politikai túlélés legfőbb záloga pedig az, hogy minél kevesebb embertől függjön a hatalmon maradás. Ilyenkor ugyanis szinte tetszés szerint megszabható az adóztatás mennyisége – a többség morgása ellenére is, elvégre a többség nem kell az újraválasztáshoz. Az innen befolyó bevételből aztán szépen finanszírozható a kis belső kör lojalitásának fenntartása. És még néhány stadionra is futja majd, khhhmmm…