Confession of an Advertising Man

Confessions of an Advertising Man (David Ogilvy)

A dohányfarmer, aki meghódította a Madison Avenue-t

Képzelj el egy harmincnyolc éves férfit, akinek nincs diplomája, mert kicsapták Oxfordból. Dolgozott szakácsként egy párizsi hotel konyhájában, házalt tűzhelyekkel skót háziasszonyoknál, gyűjtött adatokat Gallup közvélemény-kutatójaként, és a végén egy pennsylvaniai dohányföldön gazdálkodott az amisok között. Soha életében nem írt egyetlen reklámot sem. A bankszámláján hatezer font lapult, az egész vagyona.

Ez az ember 1948-ban kibérelt egy irodát New Yorkban, és az első munkanapján kiadott egy belső körlevelet a néhány fős csapatának. Ez állt benne: „Ez egy új ügynökség, amely az életéért küzd. Egy darabig sovány koszton fogunk élni, de nagy ügynökséget csinálunk belőle 1960 előtt.” A második napon listát írt öt álomügyfélről: General Foods, Bristol-Myers, Campbell Soup, Lever Brothers, Shell. Évekkel később mind az öt az ügyfele lett. David Ogilvy nem hencegett. Tervezett. És a terveit egy olyan emberrel szemben fogalmazta meg, aki valószínűleg te magad vagy: a tehetséges, de még ismeretlen szakember, aki tudja, hogy többre képes, mint amennyit a világ eddig engedett neki megmutatni.

A „Confessions of an Advertising Man” 1963-ban jelent meg, és több mint egymillió példányban kelt el. A reklámszakmában olyan kötelező olvasmány lett, hogy egyesek Mao kis vörös könyvecskéjéhez hasonlították. De ne tévesszen meg a téma. Ez nem reklámkönyv. Ez egy könyv arról, hogyan építs kiváló munkát egy középszerűségre hajló iparban, hogyan bánj az emberekkel úgy, hogy a legjobbat hozzák ki magukból, és hogyan mondj igazat akkor is, amikor a hazugság kifizetődőbbnek tűnik. Ogilvy tudta, hogy a hírnevét egyetlen elvre építi: a reklám nem művészet, hanem üzenet, amelynek egyetlen célja van, hogy eladjon. Minden más ennek a szolgálatában áll.