Az emberi természet törvényei

Az emberi természet törvényei: Robert Greene

Kr. e. 432 vége. Athén utcáin lassan végighullámzik a hír: a spártai követek megérkeztek, és új feltételeket diktálnak. Ha a város nem hajol meg, háború lesz. Néhány nap múlva tízezer férfi gyűlik össze a Pnüx dombján, hogy döntsenek. A héják azonnali csapást követelnek. A galambok engednének a feltételeknek. Üvöltés, közbekiabálás, érzelmi áradat. Egyik javaslatban sincs tartalom, csak indulat.

Aztán délután felé csend lesz. Egy hatvan év fölötti, kissé furcsa, inkább filozófus, mintsem politikus alakú férfi lép a tömeg elé. Periklész. Nem dramatizál, nem hergel, nem hízeleg. Egyetlen szempontot tart szem előtt: mi szolgálja Athén hosszú távú érdekét, függetlenül attól, hogy az emberek éppen mit szeretnének hallani. Azt javasolja, ne támadjanak Spárta száraz földi serege ellen, hanem vonuljanak vissza a falak mögé, használják a flottát, a tengert és a kincstárt. Hagyják, hogy a háborút az idő és a logisztika döntse el, ne az érzelem.

A javaslata nem népszerű. A földbirtokosoknak fáj nézni, ahogy a spártaiak felperzselik a vidéküket. A katonáknak a visszavonulás szégyennek tűnik. De Periklész marad. Évek múlva, amikor Athént pestis tizedeli meg és a tömeg dühe elsöpri, ugyanaz a város, amely felmagasztalta, megbünteti, majd visszahívja. Periklész belehal a járványba. Athén pedig, miután elhagyta az ő stratégiáját és átadta magát az indulatnak, néhány év múlva elveszíti a háborút.

Robert Greene ezzel a jelenettel nyitja a könyvet, mert pontosan ez a tét. Az emberi természet alapvető szerkezete az, hogy érzelmileg, nem racionálisan döntünk. A többség nem látja, mi mozgatja. Aki látja, az lesz Periklész. Aki nem, az lesz a tömeg.