A státuszjáték

A státuszjáték — összefoglaló

Egy férfi, aki nem akart kijönni a börtönből

Ben Gunn harminc évet ült rács mögött. Tizennégy évesen ölt: egy iskolai pályán agyonütött egy nála fiatalabb fiút, aki rájött a titkára. Aztán jött a börtön, a magánzárka, az éhségsztrájk, amikor negyvenhárom napig nem evett, és érezte, ahogy kiszárad a szeme. És jött valami, amire senki sem számított. Amikor végre kínálták neki a szabadságot, Ben nemet mondott.

Kint senki sem volt. Bent valaki volt. A börtönben diplomát szerzett politikából és történelemből, mesterdiplomát békekutatásból, elkezdett egy doktorit. Ő lett a rabok szövetségének főtitkára, fellebbezéseket írt a társainak, és úgy ismerték, mint akivel jobb nem ujjat húzni. Még a feltételes szabadlábra helyezést elbíráló bizottság is úgy hívta: a kötözködők bejegyzett tagja. Aztán beleszeretett Alexbe, egy látogató tanárnőbe, aki egy idilli jövőt festett elé: egy vidéki házikó, télen tűz a kandallóban, egy macska. Ben mégis ezt mondta neki: „Maradni akarok."

„A börtönben ő valaki volt", mondta Alex. Maga Ben így fogalmazott: „Idebent közepes hal vagyok egy kis tóban. Kint csak egy lennék a sok volt elítélt közül." Alex végül arra biztatta, hogy írjon blogot. A PrisonerBen több mint húszezer olvasót gyűjtött, és 2011-ben jelölést kapott egy rangos díjra. Egy új játék nyílt meg előtte, amelyben végre megint valaki lehetett kint is. Amikor 2012-ben, negyvenhét évesen kiengedték, egy börtönőr még figyelmeztette: „El fogod veszíteni azt a rangot, ami itt megvolt." Igaza lett. Ben két hétig ült a padlón, előre-hátra ringatózva. „Tudtam, ki vagyok és mi akarok lenni. Most teljesen elvesztem."