A siker 17 alapelve

A siker 17 alapelve

A stopperóra

1908 egyik őszi délutánján egy huszonöt éves vidéki riporter belépett a világ leggazdagabb emberének dolgozószobájába. A fiú neve Napoleon Hill volt, egy Virginia állambeli kétszobás faházból érkezett, ahol gyerekkorában az írni-olvasni tudás is luxusnak számított. A környék annyira szegény és elmaradott volt, hogy a fiú gyerekkori példaképe egy ideig maga Jesse James, a hírhedt bankrabló volt. A férfi, akivel most szemben leült, Andrew Carnegie, a hetvenhárom éves acélmágnás, aki a semmiből építette fel a kor egyik legnagyobb vagyonát.

A találkozó három órára volt tervezve. Három napig tartott. Carnegie a saját otthonában szállásolta el a fiatal újságírót, és megállás nélkül beszélt arról, ami egész életében foglalkoztatta: miért lesz az egyik emberből sikeres, a másikból pedig sehová sem jutó vesztes. Egyszer csak kimondott egy mondatot, ami szíven ütötte Hillt. „Szégyen, hogy minden új nemzedéknek próbálgatással és tévedéssel kell megtalálnia a siker útját, holott az alapelvek valójában egyértelműek.”

Aztán a beszélgetés végén feltett egy kérdést, ami megváltoztatta Hill életét. „Hajlandó volna húsz évet rászánni arra, hogy összegyűjtse a siker valódi alapelveit, mégpedig fizetség nélkül, a saját zsebéből finanszírozva?” A kérdés mögött ott rejtőzött egy próba is. Carnegie azt akarta látni, képes-e a fiú előbb szolgálatot nyújtani, és csak utána várni a fizetséget.

Carnegie közben a kezében tartott egy stopperórát. Hillnek hatvan másodperce volt, hogy döntsön. A fiú huszonkilenc másodperc alatt kimondta az igent. Csak később derült ki, hogy ez maga volt a próba második fele. „Aki nem tud azonnal dönteni, ha minden tény a kezében van, arra később sem lehet számítani, hogy végigvigye, amit elkezdett”, mondta az öreg. A gyors, határozott döntés nem a vakmerők luxusa, hanem a sikeresek alapfelszerelése.