A kiemelkedően sikeres fiatalok 7 szokása

A kiemelkedően sikeres fiatalok 7 szokása -- Sean Covey

Bevezető: A szokások hatalma

Tizenévesként az ember sokszor úgy érzi, hogy az élete felett mások rendelkeznek. A szülők szabják meg, mikor kell hazaérni. A tanárok döntik el, mit kell tanulni és mikor. A barátok elvárásai formálják, hogyan öltözz, mit hallgass, kivel töltsd az idődet. Közben belülről is rengeteg hang szól egyszerre: mit kellene tenned, kinek kellene lenned, mennyire vagy jó, vagy épp nem elég jó. Ez a nyomás valódi, és nem kell szégyellni, hogy néha nyomasztónak érződik.

Sean Covey könyve nem azzal az ígérettel nyit, hogy mindez eltűnik. Nem azt mondja, hogy a tizenéves évek egyszerűek, és nem próbálja elhitetni, hogy egy-két trükkel megoldható minden probléma. Amit kínál, az ennél mélyebb és tartósabb: hét szokást mutat be, amelyek, ha valóban beépülnek a mindennapokba, alapjaiban változtatják meg, ahogy az ember dönt, kapcsolódik másokhoz, és végül milyen életet épít magának.

A "szokás" szó sokszor unalmasan cseng. Asszociálunk rá fogmosást, vitaminszedést, reggeli tornát, olyasmire, amit az ember mechanikusan elvégez, mert valaki egyszer azt mondta, hogy jó ötlet. Covey ennél sokkal tágabb értelemben használja: számára a szokás a tudás, a képesség és az akarat metszéspontja. Tudod, mit kellene tenned. Tudod, hogyan kell megtenned. És tényleg meg is akarod tenni. Ha ez a három tényező együtt van jelen, valódi változás születik, nem egyszeri teljesítmény, hanem tartós életmód. A különbség nem az, hogy az ember egyszer jól dönt, hanem az, hogy a döntések iránya lassan, szinte észrevétlenül átalakul.

A könyv nem felnőtteknek szól. Vagy pontosabban: nem azoknak a felnőtteknek, akik már rég elfelejtették, milyen az, ha az ember még keresi önmagát. Sean Covey, aki maga is a "7 szokás" módszer megalkotójának, Stephen Covey-nek a fia, tizenéveseknek írta ezt a könyvet, és ez minden mondatán érzik. A példák iskolai folyosókról, barátságok töréséből, első kudarcokból és első sikerekből érkeznek. Az a hang, amelyen megszólal, nem tanáré: inkább valakié, aki tudja, milyen az, amikor az ember egyszerre akar megfelelni másoknak és önmagának, és rájött, hogy ez a két dolog nemcsak hogy nem zárja ki egymást, hanem valójában ugyanabból a gyökérből nő.